A női jóga előfutárai B.K.S Iyengar és lánya, Geeta Iyengar. Az 1930-as években, egy olyan kultúrában, ahol éppen a nőknek kevés joguk volt bármire is, Iyengar elkezdett jógát oktatni nekik. Amikor nekifogott kidolgozni egy nők számára megfelelő gyakorlást, eleinte nagyon sok ellenállásba ütközött (Bobby Clennell, 2007). Később lánya, Geeta lépett nyomdokaiba és dolgozta ki az Iyengar-módszer női aspektusait. A női jóga rendszerének kialakítását elsősorban Geeta Iyengar (1944-2018, Pune, India) odaadó és innovatív munkájának köszönhetjük. Yoga: A Gem for Women /Jóga: a nők drágaköve/ című könyvében foglalja össze a női egészséggel és a jóga gyakorlásával kapcsolatos tudását, bölcsességét. Elkezdett odafigyelni a menstruációs ciklus és a női egészség összefüggéseire, amit a jóga ászanáinak gyakorlásával kezdett el tudatosítani és támogatni. A ciklus szerinti gyakorlás alapjait fektette le, figyelembe véve a női test fiziológiáját, működését. A finoman hangolt rendszerre jellemző, hogy a hormonok olyan rendkívül kis koncentrációban fejtik ki hatásukat, mintha egyetlen gombostűfejnyi sót oldanánk harminc nagyszobát megtöltő mennyiségű vízben (Csiszár Miklós, Nora Igloi Syversen 2013).


Geeta munkássága nyomán számos más irány, rendszer is kifejlődött, bővítve az általa ismertetett rendszerint statikus, eszközökkel végzett gyakorlatokat. Magam is ötvözöm ezeket a gakorlatokat többek között a Magyar Jóga Akadémia által a Kaivalyadham Jógaintézetből (https://kdham.com) hazánkba juttatott terápiás sorozatokkal, Dinah Rodrigues hormonjóga sorozataival, vagy általában gyógytornán alkalmazott egyszerű, a gerinc egészségét támogató gyakorlatokkal. 


Milyen változásokat tapasztalhatsz hosszútávon? A mozgás által a vérkeringés és a nyirokkeringés javul, ami hatással van a test szöveteire: szépülni fog a bőröd, több lesz az energiád, kevesebbet leszel beteg, az immunrendszered működése javul. A belső elválasztású mirigyek közvetlenül a vérbe bocsátják a hormonokat (a szervezet hírvivőit), és a rendszeres mozgás elősegíti a hormonrendszer kiegyensúlyozottságát. Az, hogy egy kicsit kikapcsolsz, magadra és a testedre koncentrálsz és relaxálsz, olyan idegrendszeri folyamatokat indít be, amelyek szintén a hormonok egyensúlyához vezetnek.