2023. március 10-12.
Dömös (Dunakanyar), Malom Vendégház
Sok szeretettel hívunk női elvonulásunkra, melynek helyszíne a Dunakanyar egyik pihenőhelye, ahol nyugalomban és  festői környezetben töltődhetünk.  A hétvége témája a női lét lesz, ezen belül is az évkör indítása, követve a természet rendjét, mely február-március idején téli álmából ébredezik. A programot úgy állítottuk össze, hogy a kikapcsolódás, feltöltődés mellett a teljes testet átmozgató gyakorlatsorok, a különböző légzőgyakorlatok, valamint a relaxáció és meditáció eredményeképpen hazatérve életed minden területén pozitív változások indulhassanak el.

Természetművészet

Természet és ember összetett és inkább intim viszonyára mutat rá, jellemző rá a játékosság, egyszerű és mulandó nyomhagyás, a természet újra felfedezése, esztétikai reflexió a kultúra – művészet – természet kapcsolatára is. Jó lehetőséget ad a jelenben, testben levésre, az érzékszervek teljes bevonásával, az elemekkel való kapcsolódásra, együttműködésre a természet erőivel, az anyaggal és egymással.

Péntek – megérkezés, elengedés, pihenés
 
15.00 – átmozgató női jóga gyakorlás, fókuszban a gerinc, csípő, ízületek
16.30 – nyitó kör önismereti kártyákkal & meditáció
18.30 – vacsora
19.30 – jóga nidra (vezetett mélyrelaxáció)

20.30 – szauna, pihenés

 

Szombat – alkotás, inspiráció, női kör 

7.30 – Slow Flow női jóga földüdvözlet és holdüdvözlet elemekkel
9.00 – reggeli
10.00 – csendséta a természetben
13.00 – ebéd, pihenő & alkotás (papír & szén)
17.00 – Yin jóga a Fa elem megtámogatására & relaxáció hangterápiás eszközökkel
18.30 – vacsora
19.00 – közös teázás a női egészséget és kreatív energiát támogató gyógynövényekkel & méhtisztító légzőgyakorlat és meditáció, témánk a Leány archetípus

20.30 – szauna, pihenés

 

 

Vasárnap – áramlásban a természettel

7.30 – Női hormonegyensúly jóga & meditáció
8.30 – reggeli
10.00 – csendséta az erdőben & természetművészet – közös alkotás
12.30 – ebéd
13.30 – célkitűző, szándékmegerősítő záró női kör & meditáció: Önmagadban is Teljes vagy!
15.00 – Az elvonulás zárása, indulás. 
 
 
A Leány archetípust az évkör rendje szerint a februártól a tavaszi napéjegyenlőségig (kb. március 21.) tartó időszak öleli fel. Napszaka a hajnal és a reggel, szimbóluma az újhold, az új kezdet. Amikor álmainkat szeretnénk megvalósítani, amikor elindítunk valami újat, erőt, friss lendületet és energiát téve mindebbe, akkor a Leány archetípusát éljük. A megszületés, újjászületés, megújhodás ideje ez, amit kinézve a természetbe mi magunk is láthatunk a földből előtörő csírázó magokban, növekedő virágokban. A Leány könnyed és örömteli. Bizalom, függetlenség, őszinteség, hit és lelkesedés kísérik lépéseit.

 

A helyes légzés felfedezése és gyakorlása

 

Hogyan férhetünk hozzá ahhoz az elapadhatatlan, végtelen, láthatatlan, elpusztíthatatlan forráshoz, mely magát az életet táplálja? Van egy erő, melynek hatására a mag tavasszal kikel, a lélek az anyagi síkon megnyilvánul. A pránajáma gyakorlásával képesek vagyunk nemcsak megismerni ezt az energiát, hanem  irányításunk alá vonva megtanulhatjuk, hogyan gyűjthetünk tudatosan minél több pránát idegközpontjainkba vitalitásunk, kiegyensúlyozottságunk és jó egészségünk érdekében. A teljes tüdős jógalégzés, az emésztéskönnyító légzés és más légzőgyakorlatok fokozatos bevezetése és rendszeres gyakorlása olyan élettani hatásokat fejtenek ki, melyeknek köszönhetően szervezetünk ellenállóképessége növekszik a vírusokkal, baktériumokkal szemben, emésztésünk, vérkeringésünk javul, hangulatunk stabilabbá, kedélyünk kiegyensúlyozottabbá válik. A helyes légzés szabályozza, rendezi és egyensúlyban tartja a testünket éltető pozitív és negatív energiákat, illetve ha testünk a helytelen erőelosztásoktól már megbetegedett, képes újra egyensúlyba hozni és meggyógyítani. 

Szakadj ki egy kicsit a hétköznapokból, várunk szeretettel!

Antal Lilla

 

hatha-, női-, yin jóga,

relaxáció- és meditáció oktató, tanár,

női körvezető,

hangterapeuta

Egervári Júlia

 

hatha-, női-, yin jóga oktató

művészetpedagógus

egyetemi tanár, képzőművész

A hétvégén Márton Alexa főz nekünk vegán ételeket. Az ár magában foglalja a szállást, a jógaterem használatát, napi háromszori étkezést, eszközöket, szaunát és minden programot. Érkezés pénteken: 13.00-tól. Az első gyakorlás 15.00-kor kezdődik. Utazás egyénileg vagy teleautóval. Részletfizetés lehetséges. A férőhelyek száma korlátozott!

Jelentkezés: https://forms.gle/rfXRJpdRwrmKCjRW8

06-70-420-1378 / anandahold@gmail.com (Lilla) / irrelias@gmail.com (Júlia)

Az elvonulás ára: 77.500 Ft / Páros kedvezmény: 67.500 Ft

Malom Vendégház

Dömös, Királykúti u. 62, 2027

 

2023. március 10-12.