“A méh nem a félelem és a fájdalom tárháza.
A méh a teremtés és az életadás kelyhe.”


A méh rítust, vagyis a 13. Munay-ki rítust először Marcela Lobos 2014-ben kapta meg a perui őserdőben. Ez az esemény volt Marcela Lobos gyógyítóvá válásának utolsó állomása, a beavatás egyben megbízást is jelentett, hogy a tudást lehető legtöbb nőhöz eljuttassa.
A Munay-Ki egy összesen kilenc+egy rítusból álló, eredetileg a perui Andok őslakosai körében megőrzött szertartás. A Munay-Ki quechua (kecsua) nyelven azt jelenti, szeretlek, és a rítus a szeretetbe való beavatásról szól.
A szertartáson korábban csak Peruban lehetett részt venni, de a történet szerint, az Andokban élő öregek úgy ítélték meg, hogy a világnak nagy szüksége van erre a rítusra, ezért 2006-ban hívásukra 2000 ember érkezett a Föld különböző országaiból a Machu Picchura. Ők beavatásban részesültek azért, hogy a kilenc rítust továbbadják Perun kívül is. Marcela Lobos volt az első, aki aztán sok évvel később a tizedik rítust, az úgynevezett méh rítust is megkapta.
A méh rítus egy energiaátadással járó gyógyító eljárás, amely az energiatestben a méhhez kapcsolódó energiamintákat tisztítja és gyógyítja. Az átadás során a fogadó személy egy energiamagot kap, amelyet később a méhhez kapcsolódó szertartásokkal erősíthet és növeszthet. Mivel a méh a teremtő energia otthona, a rítus egész életünkre hatással lehet, támogathatja fizikai gyógyulást, oldja a teremtéssel, a kreativitással kapcsolatos blokkokat, segít a maga teljességében megélni létünk női aspektusát.
A Hold egy év alatt megtett útját, a 13 Hold-ciklust, és az ezzel harmóniában lévő női lét 13 archetípusát is jelképezi a 13. Munay-ki rítus elnevezés. A beavatást minden olyan nő, aki részt vett a szertartáson, továbbadhatja, így rajtunk áll, hogy gyógyító hatása milyen gyorsan terjed a világon.